RSS

Author Archives: bonsaitech

Szövetségi kiállítás

Felhívás!
Kedves Bonsai gyűjtők!

Idén a CONSTRUMA KERT Dísznövény és kertépítészeti szakkiállítás és vásáron a Magyar Bonsai Szövetség megrendezi éves kiállítását.

A kiállítás időpontja: 2016. április 06-10.
Ez úton hirdetünk pályázatot a Magyar Bonsai Szövetség kiállítási egységeire. Elsősorban teljes kiállítási egységek nevezését várjuk, azaz főnövény, kísérő és kiegészítő. Fontos, hogy az kiállítási egység harmonikus ÉS egységes, jól átgondolt képet mutasson.
Pályázat módja: fényképes nevezés, mely a teljes egységről készül, prezentálva az alkotó elképzelését. A szükséges adatok: a pályázó neve, elérhetősége, a növények (fő, kísérő) tudományos és magyar neve, származása (yamadori, faiskol, import, stb. ), tál származása (kínai, egyedi, japán, keramikus neve, stb.), növények ÉS a teljes egység mérete (magasság, szélesség – ez fontos információ az egységek elhelyezéséhez!). Egyéb kiegészítők megnevezése, pl. suiseki, kakejiku, tenpai, stb.
Kérjük, hogy fejenként legfeljebb 5 nevezéssel pályázzanak! Kérjük, hogy csak egészséges, jól felkészített növénnyel pályázzanak! Az elbírálást a Szövetség Etikai és Szakmai bizottsága végzi.
Fákat nevezni : 2015.04.05-ig a magyarbonsaiszovetseg@gmail.com on lehet.
Üdvözlettel
Baumann Attila
Magyar Bonsai Szövetség Elnök
 
Leave a comment

Posted by on March 31, 2016 in Hírek, Kiállítások

 

2012 es beszámoló

Jogszabályi kötelezettésünknek eleget téve elérhetővé tettük honlapunkon a 2012 évi beszámolót(mérleg) letölthető formában:

egyetemi_bonsai_club_mérleg_2012

 
Comments Off on 2012 es beszámoló

Posted by on May 31, 2013 in Információk

 

Tags:

Jubileumi bonsai kiállítás a Construmán április 10-14

Az Egyetemi Bonsai Klub fennállásának 30. évfordulója alkalmából  jubileumi kiállítás kerül megrendezésre. Közel 100 zsűrizett bonsai kerül bemutatásra a Hungexpo területén a Construma kiállításon C pavilonban április 10-14 között.

http://www.construma.hu/files/File/construma/2013/CONSTRUMA2013_KERT_Program.pdf

 
Leave a comment

Posted by on April 9, 2013 in Bonsai Show, Hírek, Kiállítások

 

Következő előadás

2011 április 4 18:00:

Baumann Attila: Drótozz okosan
Előadás után a technika gyakorlati alkalmazása

A tartalomból:

A következő előadás a drótozás rejtelmeibe vezeti be a résztvevőket, egy elméleti összefoglaló után közösen drótozunk fákat, és ezeken keresztül sajátíthatunk el különböző trükköket és fortélyokat.

 
Leave a comment

Posted by on March 14, 2011 in Klubnapok

 

EBC Klub napok 2011

Január 3-én 18
órától
Közgyűlés

Bíró Tamás: Látogatás
Japán bonsai

gyűjteményekben

Február 7-én 18
órától
Varga Sándor: Bonsai földkeverékek

Előadás után egy begyökeresedett lombhullató

átültetése.

Március 7-én 18
órától
Németh Norbert: Átültetés Japán
módszerei

Előadás után egy lombhullató fa átültetése

Március 12-én 10
órától
Gyakorlati
foglalkozás
Április 4 -én 18
órától
Baumann Attila: Drótozz okosan

Előadás után a technika gyakorlati alkalmazása

Április 9-én 10
órától
Gyakorlati
foglalkozás Rácz György bonsai mesternél

bográcsolási lehetőséggel. Alakítási szimultán,

alapanyagot lehet hozni, vagy a helyszínen vásárolni!

14-től – 17-ig Nyitrai bonsai
kiállítás
15-től – 17-ig Újbudai Kertészeti
Kiállítás és Vásár

A Petőfi híd budai hídfőjénél (Klubkiállítás)

23-től – 24-ig Tavaszi kertészeti
napok a Corvinus Egyetem

(Klubkiállítás)

Szlovák Bonsai Szövetség kiállítás Komáromban

(buszos kirándulás a klub szervezésében)

Május 2-én 18
órától
Deák Péter: A tiszafa

Előadás után több tiszafa alakítása

Május 7-én 10
órától
Gyakorlati
foglalkozás
Június 6 -án 18
órától
Marczika András: Fülöp szigetek
kertész szemmel
Június11-én 10
órától
Gyakorlat a
Nemzeti Bonsai Gyűjteményben:

Rododendronok levirágzása, átültetés

Szeptember 5-én 18
órától
Rácz György, Papp Sándor:
Fenyő-alakítási

bemutató

Szeptember 10-én
10 órától
Gyakorlati
foglalkozás
Szeptember 16-tól
– 18-ig
Hortus Hungaricus
dísznövény kiállítás
24-től – 25-ig Országos Bonsai
kiállítás

a Fővárosi Állat-, és Növénykertben

Fiatal tehetségek bemutatkozása, bonsai mesterek

bemutatója

Szeptember 30-től
– Október 2-ig
Európai Bonsai
Szövetség kiállítása,

Ratingen, Németország

Október 3-án 18
órától
Baumann Attila: Jin technika

Előadás után a technika gyakorlati alkalmazása

Október 8.-én 10
órától
Gyakorlati
foglalkozás
Őszi kertészeti
napok a Corvinus Egyetem

(Klubkiállítás)

November 7 -én 18
órától
Bonsai kritika
(saját kialakítású növények bírálata)
December 5-én 18
órától
Jelölőbizottság
választás

Képes beszámoló az év jelentős bonsai eseményeiről,

tombola.

 
Leave a comment

Posted by on March 14, 2011 in Klubnapok

 

Adó 1%

Köszönjük eddigi felajánlásaikat!

Kérjük, adójának 1%-val továbbra is támogassa klubunk működését!
Adószámunk: 19405441-1-43

 
Leave a comment

Posted by on March 9, 2011 in Információk

 

Tags:

Protected: Hirdetés

This content is password protected. To view it please enter your password below:

 
Enter your password to view comments.

Posted by on February 17, 2011 in Hirdetés

 

EBC Klub napok 2010

2010. december 6. Nyitott nap az egyetemen, vetítéssel, tombolával: Katona Ervin, elnök
2010. november 8. Baumann Attila: Minden, amit a gyökerekről tudni illik
 

Deák Péter: Tiszafák élettana

2010. október 16. Kirándulás, kőgyűjtéssel, bográcsolás 

(utazás saját gk.-val)

2010. október 9-10. Országos Bonsai kiállítás a Fővárosi Állat-, és Növénykertben
2010. október 4. Katona Ervin: A Shohin állvány berendezése (szabályok, arányok)
2010. szeptember Hortus Hungaricus dísznövény kiállítás
2010. szeptember 11. Gyakorlati foglalkozás
2010. szeptember 6. Papp Sándor: Fenyőalakítás
2010. június 12. Gyakorlati foglalkozás
2010. június 11-13.
Európai Bonsai Szövetség kiállítása
,
 

Zürich, Svájc

2010. június 7. Varga Sándor: Tudnivalók a fenntartó metszésről 

Katona Ervin: Rhododendronok tartási körülményei

2010. május 15. Rhododendron virágzás a Jeli arborétumban 

(Kirándulás autóbusszal)

2010. május 8. Gyakorlati foglalkozás
2010. május 3. Nagy András: Stílusok elemzése
2010. április 23-25. Tavaszi kertészeti napok a Corvinus Egyetem
2010. április 22-25. Bonsai kiállítás Nyitrán, Szlovákiában
 

(Kirándulás egyénileg)

2010. április 17. Gyakorlati foglalkozás
2010. április 12. Nagy Árpád: Arányok és szabályok
 

Tóth Szabó Balázs: Bonsai technikák

2010. március 6. Gyakorlati foglalkozás
2010. március 1. Deák Péter: Felkészülés a tavaszra
 

Rácz György: Fenyőalakítás

2010. február 1. Kadosa Kiss József: Művészi faábrázolások 

Bacsó András: Tudnivalók a Pinus pentaphylla-ról

2010. január 4. Katona Ervin, elnök: A 2009. év gazdasági beszámolója* 

Filmvetítés: Milan Roskos boróka alakítása (kb. 30. perc)

 
Leave a comment

Posted by on January 1, 2010 in Klubnapok

 

EBC Klub napok 2009

2009. december 7. Katona Ervin, elnök: Video beszámoló a 2009-es lorcai EBA kiállításról
Bonsai Buli az egyetemen, bonsai tombola
2009. november 7. Gyakorlati foglalkozás
2009. november 2. Deák Péter, alelnök és Nagy András: Bonsai értékelés
2009. október 16-17-18 Őszi kertészeti napok a Kertészti Egyetemen,
Bonsai kiállítással és alakítási bemutatókkal
2009. október 10. Gyakorlati foglalkozás
2009. október 5. Katona Ervin, elnök: A bonsai alakítás gépi eszközei*
Nagy Árpád, alelnök: Alakítási technikák
2009. szeptember 26-27. Bonsai Show 2009
Országos Bonsai kiállítás a Fővárosi Állat-, és Növénykertben
2009. szeptember 18-19-20 Hortus Hungaricus dísznövény kiállítás
2009. szeptember 12. Gyakorlati foglalkozás
2009. szeptemebr 7. Baumann Attila: Törzsvastagítási technikák*
Rácz György, bonsai mester: Alakítási bemutató
2009. június 13. Gyakorlati foglalkozás
2009. június 8. Varga Sándor, alelnök: Idős bonsai életútjának végigkövetése
2009. május 16. Rhododendron virágzás, buszos kirándulás a Jeli arborétumba
költség klubtagoknak kb. 3300-3500 Ft
2009. május 9. Gyakorlati foglalkozás
2009. május 4. Dr Pénzes Béla, egyetemi docens: Növényvédelem
2009. április 24-26. Tavaszi kertészeti napok a Corvinus Egyetem,
bonsai kiállítással és alakítási bemutatókkal
2009. április 18.
IDŐPONT VÁLTOZÁS!
Gyakorlati foglalkozás
Alakítási szimultán, ifjú tehetségek bemutatkozása
2009. április 16-19. Nyitrai Bonsai Kiállítás
buszos kirándulás: 2009. április 19.
költség klubtagoknak kb. 3300-3500 Ft
2009. április 14.
RENDKÍVÜLI KLUBNAP
Min Hsuan Lo, Taiwani bonsai mester alakítási bemutatója
CSAK KLUBTAGOKNAK!
2009. április 6. Nagy Árpád, alelnök: Átültetési tudnivalók*
Rácz György, alelnök: Bonsai alakítási bemutató
2009. március 7. Gyakorlati foglalkozás
2009. március 6-7-8.
Európai Bonsai Szövetség kiállítása
,

Lorca/Murcia (Spanyolország)

2009. március 2. Bacsó András, alelnök: Szimbióta gombák*
File Zoltán, keramikus: Bonsai tál tudnivalók
2009. február 2. Varga Sándor, alelnök: Készülődés a tavaszra*
Deák Péter, alelnök: Örökzöldek élettana
2009. január 5. Katona Ervin, elnök: A 2008. év gazdasági beszámolója*
Bíró Tamás, tiszteletbeli elnök: Bonsai élet Japánban (1. rész)
 
Leave a comment

Posted by on January 1, 2009 in Klubnapok

 

Magyar Bonsai Show 2008

BONSAI SHOW 2008

Az Egyetemi Bonsai Club 25 éves jubileumi kiállítása a Nagysziklában

Nemzetközi bonsai kiállítás és vásár, alakítási bemutatókkal

2008. október 17-18-19.

Az Egyetemi Bonsai Club 2008 évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A klub ismeretterjesztői, kulturális és művelődési feladatokat lát el. Továbbképzési lehetőséget biztosít kezdő és haladó bonsai-, és növénybarátok számára. A magyarországi bonsai életben vezető szerepet betöltő Egyetemi Bonsai Club célja a növények szeretetének, nevelésének népszerűsítése, valamennyi Magyar bonsai klub tevékenységének összehangolása, munkájuk segítése, e tárgyban előadások és kiállítások szervezése.

Megnyitó:
2008. Október 17-én 10.00 (Nagyszikla)

Megnyitóbeszéd:
Nabekura Shinichi, Japán Nagykövet
Dr Horváth Csaba, főpolgármester-helyettes

Nemzetközi hírnevet szerzett résztvevők:

Tony Ticle Anglia,
Günther Klösch Ausztria,
Vaclav Novák Csehország,
Kestutis Ptakouskos Litvánia,
Włodzimierz Pietraszko Lengyelország,
Julius Kolesar Szlovákia,
Milan Roskos Szlovákia,
Eric Tomko Szlovákia.

Honi kiállítók:

Magyarország valamennyi bonsai egyesülete, és klubja,
legjelentősebb egyéni kiállítói Baja, Budapest, Debrecen,
Érd, Miskolc, Pécs, Tata, Veszprém

A Japán-Magyar baráti társasággal kialakult jó kapcsolatunkra alapozva, párhuzamosan a kiállítással Japán kulturális bemutatót tervezünk az alábbi témákban:

– bonsai kiállítás /a törpe fák művészete/
– suiseki kiállítás /a kő művészete/
– bonsai alakítási bemutató /Tony Ticle Angol, Václáv Novák, a Cseh bonsai-szövetség elnöke, valamint magyar bonsaimesterek előadásában/
– workshop /Tony Ticle, Václáv Novák/
– folyamatos szaktanácsadás
– bonsai szakirodalom-, eszköz-, növény-, tál-, és kiegészítők vására
– Japán konyha /szusi bár/
– Kalligráfia /írásművészet/ Dr. Vihar Judit az MJBT. elnöke
– Origami /papírhajtogatás/ Villányi Mariann
– Ikebana kötészeti bemutató: Shinonome Kouke
– Osibana: kiállítás, képalkotási művészet szárazvirágok felhasználásával: Kereszty Kornél
– Teaceremónia bemutató: Palotás Gábor
– Tradicionális Japán zenei program: Kiokito taiko dob csoport előadása

A kiállítás helyszine Fővárosi Állat, és Növénykert 1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12.

Nagyobb térképre váltás

Az oldalt – a programok pontosításával egyidőben – folyamatosan frissítjük!

 
Leave a comment

Posted by on March 9, 2008 in Bonsai Show, Hírek